Hát igen, ezt már tudja az egész világ hogy elnök csere lesz az óceán túlon, azt is hogy szinesbörü afrikai kettös állam polgár vezeti a Amerikai államot.Én személy szerint örülök neki mert a magyar nép is tanulhatna ebböl a demokráciábol egy keveset,mert nem faji hova tartozás miat választották meg Obamát ha nem azért mert új arcokkat akartak az amerikaiak maguknak.Ezt azért is tudom támogatni mert it e honban volt rá már precedens hogy az internetten keresztül kérdezték a közvéleményt hogy eltudnának képzelni egy romát az ország vezetölyeként,és sokan ugy vélekedtek hogy nem, én kérdezem ezzek útán hogy ez milyen demokrácia? Ja persze az igasság az hogy a
mostani /nagy/ roma vezetök teljessen alkalmatlanok lennének erre a feledatra, de mikor érjük meg azt hogy ne férfi vezesse az ország ügyeit. Talán úgy mint Angliában és nem kizárt hogy egy roma származásu hölgy mert vannak olyannok akik erre a szerepre is alkalmasak lennének talán még jóbban mint egy férfi.Talán még a sorkatonai szolgálat viszaálitását is szorgalmazná mert lenne a mai fiataloknak tanulni valoja /fegyelem tolerancia/ terén és az országnak is segithetnének mert a 70-es évektöl máig, föleg falun csinálhatnának vizelvezetö árkokat, járdákat meg minden mást ezáltal meg szüne a munka nélküliek tábora és még hasznot is csinálnak az országnak. Mert a mostani közmunkának semi értelme nincs mert ezzek az emberek elszoktak a rendszeres munkátol és ugy vannak vele hogy az állam kötelezöen
eltartja öket,csak a kocsmát kell látogatniuk rendszeresen és a postást várni. Ez nem csak a romákra érvényes,lusta az ország népe az újra a változásra.
Abraham Lincoln és Martin Luther King tudta miről beszél: Barack Obama! Amerika nem fél a demokráciában hinni, valóban a lehetőségek országa lettek. A történelem bebizonyította, hogy mindenki egyenlő. Jó lenne, ha a magyar nép is eljutna végre oda, ahol a valódi demokrácia terem és nem csak önmagukat tudnák elképzelni, mint igaz nemzeti demokratát...
Néztem a Borsod Megyei cigány vajda ugy mond év értékelö beszédjét, és ugy gondolom hogy van benne valami igasság amit mond. De azt is el ismerem a mit a cigány kissebbségi képviselök mondanak mert a mai világban nem müködik a vajda rendszer mert elavult, a romákkat nem lehet ilyen modon irányitani.De a Lakatos Attilának teljesen igazza van abban hogy ha hangossan kiálnánnak a roma vetetök a romákért , és nem politikai pártok háta mögé bujnának és annak az érdekeit képviselnék és nem négyévenként meg jelennek a romák körében, és pitti modon befolyásolni akarják azzok hogyan szavazanak.De a cigány kisebbségi önkormányzatok is felelösek abban hogy a romáknak nem biztositanak munkát még ha 4-5-honapra fel vennének roma munkanélkülieket és a cigány lakta részeket rendbe rakják még akkor is megéri,függetlenül attol hogy a települési önkormányzat külön tud foglalkoztatni romákat, és nem roma embereket. A cigány bünözésel kapcsolatban van, de van más bünüzés is még pedig magyar,szerintem ezt nem lehet szét választani ilyen,vagy olyan, bünözést nem általánositani kel ha nem bünözök vannak és kemény büntetést kel ki szabni mert a biroságok is mérlegelnek a bör szin szerint. A mindenkori hatalom meg gondolja úlyra a sorkatonai szolgálat vissza állitását mert lenne ennek a társadalomnak a mai fiataloknak törleszteni valolya nem is kevés.És ez által mindjárt csökenne a munka nélküliek száma drasztikussan és kelenének a mezögazdaságban, iparban és a belviz rendszer kiépitésében és sok mindenben még.