Olvasom az interneten, hogy a Fővárosi Bíróság ítéletet hozott a magyar gárda ügyében, hogy azt feloszlatta . De a békés megyei parancsnok, Tóth Zoltán ezt cáfolja, hogy az rájuk nem vonatkozik, mert ők továbbra is masirozhatnak, szervezkedhetnek zavartalanul műküdhetnek tovább. Én meg azt látom hogy nagy baj van a bíroságokon ebben az ügyben, ha egy szervezetet be tiltanak az nem az egész szervezet betiltását jelenti??? Mondjuk, ha holnap meg alakítjuk újra a munkásőrséget országosan és annak lesznek vidékeken is helyi alap szervezetei, a betíltás csak az adott alap szervezetre vonatkozik, az országosra már nem. Ezért javaslom, hozzunk össze egy országosan és helyi  szinteken működő munkásőrséget (nosztalgiából). A rendszer váltásal ez emberek agyát nem tudtuk meg reformálni, csak a nagy demokrácia felszinre hozta az emberek gyülölködését egymás iránt. Mert ha valakinek többje van mint neki  az  már lop, csal , rabol vagy gyilkolt érte ("besugók országa lettünk"). Netalán valamelyik kisebbséghez tartozol román,vagy cigány vagy szlovákhoz akkor már lehet ölni, gyújtogatni mert a rendörség még 1o-millios informácio ért sem kap fülest. Most a román kisebbségen csámcsog az ország mert állitani akarnak egy szobrot, tőlem nyugotan meg tehetik, mert ne feledjük el, hogy Kossuth is erdélyi magyar román volt és senki nem verte ki a balhét, azért hogy szobrot álittotak ,vagy soroljam a 13-aradi vértanút (ők milyen nemzetiségiek voltak?) vagy azt a rengeteg más nemzetek fiait akik a 48-49-es szabadság harcban e hazáért adták az életüket és vérüket. Ezen gondolkodjatok emberek és ne a vak gyűlölet vezesen benneteket a minden napjaitokban.

 

Megélhetési politika

2008.12.17. 20:13

Megélhetési politikusok a CKÖ-s képviselők!

Sajnos be igazolódott az, hogy a roma vezetők (kicsik és nagyok) mind egyformák.

Sarkadon ma kapták meg az egyszeri tisztelet díjukat a cigány képviselők: (ki milyen nagy pozíciót töltött be) volt aki csak 8ooo-ezer forintot kapott, de volt olyan is, aki ennek a kétszeresét. Ezt nevezem én "júdás" pénznek. Csak hogy, az a baj, hogy ezért a csekély összegért dolgozni is kellene, amit a jelenlegi roma vezetők elfelejtettek. Jakónak igaza lett abban, hogy a roma önkormányzat csak szegregálja a többi romát, mikor a nyílt fórum helyett, csak zárt ajtók mögött kíván tárgyalni a roma lakosság nevében, mert nyíltan nem mer kiállni a társadalom szegényebb rétegei ellé , mert nekik ez kockázatott jelent, mert az emberek meg mondanák nekik az igazat. Mert az elmúlt időszakokra gondolva, sajnos nem tettek semmit, csak lapítottak, mint szar a fűbben. És meg vannak sértődve ,ha valaki meg mondja a frankót nekik, az mindjárt Rasszista. Pedig ez nem így van.

süti beállítások módosítása